A csendőr közelében, vagyis a francia Riviéra (Cannes)
Sziasztok!
A hétvégét Cannesban töltöttem, az első európai DMF-t itt tartották meg. Eleinte úgy volt, hogy hiába jelentkeztem, nem tudok elmenni, de végül sikerült megtalálni a megoldást.
Szikora Balázzsal (törptarna), Timivel (Balázs barátnője), Papp Tomival (Rimsen) és Maurer Krisztiánnal (Mr. Boci) utaztam, autóval, amit Apollo 2-nek neveztünk el. Hosszú út várt ránk, de a szép tájak, a jó társaság által, csak úgy repült az idő. Láttunk érdekességeket, mint Ladies Parking.
És mellesleg egy pasi parkolt ott éppen.
Olasz autópálya nagyon kellemes volt, ahogy a kamionok előzték egymást. Meg a szlovén benzinkútnál ukrán konvoj, „szépen” néztek ki. Egy olasz benzinkútnál meg Balázs próbált tusfürdőt venni, de az olasz kolléga nem tudott angolul, és azt hitte tusolni szeretne, ezért elvitte a zuhanyzóba… hát lehet azt hitte jó napja lesz, de szerencsére nem.
Reggel korán indultunk, majd este tíz körül érkeztünk meg Cannesba. A város… csodálatos volt, szép tengerpart, kikötő, az utcák… meg drága boltok
(1200 eurós mellény vagy mi volt pl.). És Timi megtalálta a legjobb éjjel nappali boltot, ahol „sunyiban” adták ki az alkoholt 22:00 után (táskába kellett tenni), meg jó kebabost találtunk (Kebab XL Frites, ez tényleg nagy adag volt, és finom).
Kocsit egy parkolóházba tettük le, eleinte nyomogattunk minden gombot, véletlenül hívtuk a portást, aztán megtaláltuk a jegy gombot. Utána üzleteltünk a sráccal, hogy lehet okosan megoldani, így vettünk 5 napos bérletet (4 napra…), de olcsóbb volt, mintha az órás számlálót válasszuk. Mielőtt nyugovóra tértem volna, összefutottam 2 lengyel ismerősömmel, Piotrrel és Budaval, kiderült, hogy a bírói szállás a Balázsék által kivett apartman utca sarkáján volt (jó messze
). Aztán az apartmanban – ami nagyon jó volt, „két szobás”, francia ágyakkal, felszerelt konyhával – jókat beszélgettünk, aztán ledőltünk, mivel korán kellett kelni.
Reggel kelés, összefutottunk a többiekkel, Dinivel (kanczy), többi bíróval. Aztán mentünk a verseny helyszínre, ami tengerparton volt, mellette a jacht kikötő, szép látvány… jó helyet választottak. Röviden a rendezvényről. Most egy gyerekeknek szóló rendezvény volt, volt Playmobil, Lego stb., illetve felnőtteknek is volt pár játék, mindenféle kártyajáték, volt Bingo, meg YGO verseny is és persze erről nem hiányozhatott a CZE sem (rendezvény neve: Festival International des Jeux).
Legjobb helyet bérelte a CZE, mellette volt a kikötő, sok jachttal, lehetett gyönyörködni bennük, és volt egy olyan hajó, amin WoW monogram virított, így az volt az „ingyen” reklámunk.
Most napokra bontva nézzük a bírói oldalt a versenyeket.
- nap: Public versenyek, ezen belül is a kiemelt verseny a Team Sealed.Reggel ugye találkoztam minden régi bírótársammal, meg voltak újak is, nagyon jó fejek voltak, a franciáknál mosolyogtam az édes akcentuson, ahogy beszéltek angolul, és lehetett hallani a francia stílust, jó volt. Persze a többieknek így egy kicsit nehéz volt megérteni, de még jobbak voltak, mint a spanyol, akinek még kicsit nehézkes volt az angolja, de nem volt probléma, megértettük, meg aranyos volt (mondta, nagyon rossz az angolja, nézzük el neki
).Anton, a svéd volt a főbíró ezen a hétvégén, és úgy tervezte, hogy Team Sealeden veszek részt, és mint Logisztikai csapatvezető. Már kezdtem megszokni ezt a munkakört, meg viccelődtünk is, hogy nagyon jól kezelem a vágóeszközt, ezért kellek oda.
Mondom ez dicséret, és nem is engedem másnak a vágást.
Hozzám osztották be Patrickot (belga), Piotrot (lengyel) és Dmitryt (orosz), jó kis csapat. Persze Patrickot nem nagyon láttam, ahhoz értett, hogy egyből sírjon nekem, ha azonnal nem csináltunk meg valamit (pl. első körben 10 perc után nem vettük le a párosítást, és ezt azonnal jelezte, alig múlt el 10 perc…). Nem baj, szerencsére sokat dumált Antonnal, így nem volt a nyakamon. Piotr és Dmitry mindig kéznél volt, ment is a munka rendesen. Elmondtam mikre figyeljenek, hogy úgy menjenek szünetre, hogy ne forduló elején és végén, szóljanak, és bármikor adok. Ezt ki is használták, de mértékkel. Eleinte volt egy kis félreértés, mert először nem kellett volna 3 regisztrációs lapot kiosztani, utána mégis… pedig megoldottunk mindet egyszerre, na mindegy, ez legyen a legnagyobb probléma. Amikor elvégeztük a párosítás kirakását és levettük, cetlik kiosztását, mentünk a terepre bíráskodni. Sajnos csak 21 csapat vett részt, így túl sokan voltunk hozzájuk. Néztem ahogy Rimsen – Mr. Boci – Quercus (Jan Milian) játszott, szerencsére Jan tud magyarul, így a kommunikáció simán ment. Néha ránéztem a Magyarmango (Kőrös Gábor) – Andrási Krisztián – Báder Mátyás trióra is. Sajnos egyik csapat se végzett az élen, nem volt szerencséjük.
Pedig voltak olyan bontások, hogy 2 Mazu’kon egy csapatnál, meg Cenarius… voltak ilyen finomságok.Mivel frissen bontott volt, így a szabályok is egyszerűbbek voltak, nem volt speciális, így szinte semmi munkák nem volt sajnos. Egy – kettő apró kérdés elhangzott, de pár másodperc alatt megválaszoltuk.Ez idő alatt meg Anton tartott judge traininget, szerencsére engem kihagytak, nem lett volna erőm azon végig ülnöm, másokat meg szórakoztatták. Elvileg ez is volt a trainingen, egy érdekes kérdés, amit megkaptam a holland VIP játékostól. Van 2 talentes lapom, Brittle Bones és Dark Transformation. Csinálhatom azt, hogy 1 pakliban, és 1 a sideban? Mondom igen, mert a sideba minden beletartozik a frissen bontottan. Mondja, oké, köszi. Elmondom a többieknek, mert megkérdezték, és egytől egyig azt mondják nem lehet. Mondom de, hiszen frissen bontott stb., és volt már erre példa. Megkérdezik Tommit, odamegy, és megerősített engem (persze ezt nem mondta, mert bírói tréning példának választotta, és nem akarta, hogy megtudja minden bíró), de Dinit megkértem, hogy derítsük ki, kérdezze meg, mi volt az ítélet. Örültem, hogy nem mondtam badarságot.
Este meg Csík Jani és két lengyel tartotta a draftot, mi meg mentünk pihenni. Átmentem a bírói szállásra, kiderült, hogy nem a sarkon lévőben leszek, hanem az apartmannal párhuzamos utcában. Egy jobb hotelben, ahogy Dini említette. Jani volt a szobatársam, egyik megszokott szobatársam. Igaz amíg draftot vezette, átmentem Balázsékhoz, és boroztunk, meg beszélgettünk, majd hajnali 1-re áttévedtem a szállásomra, addigra Jani is befutott. Kicsit beszélgettünk, majd kidőltünk. - nap: DMF – Sealed formatÚgy volt, hogy logisztikai csapatban maradok, beosztottként. Utolsó rész megvalósult, de átraktak a Floor Judge csapatba. Anke volt a vezetőm (belga), és a társam Kamil Niciecki (lengyel). Szerencsém volt, mert Patrick, mint vezető szerintem borzalmas, így nem kellett hallgatnom. És mi a pikantériája a dolognak: reggeli megbeszélésen, Tommi mondta, hogy a Team Sealeden a legjobb csapat a Logisztikai csapat volt, olyat produkáltunk, amit eddig mondhatni soha. Időben a párosítás, és amint leültek a játékosok, már ott volt az eredmény cetli, ilyen még nem nagyon volt.
Ehhez képest a Patrick vezette csapat az első 3 körben késtek mindennel, szegény Deck Check csapat sokat várt rájuk… ennek örültem, hogy sikerült jól teljesítenünk. Ezen a versenyen 94-n vettek részt sajnos, az átlaghoz képest nagyon kevesen, nem csak nekünk volt „megközelíthetetlen” a város. Elkezdtük a versenyt, és hát 7 forduló fél szenvedés. Mivel nem volt speciális kérdés, ökörködtünk, meg néztünk meccseket, aláírtuk a cetliket. Kaptam két kérdést az egész verseny alatt… ja nem Tomi által sokat, mert hülyéskedett Farseer Nobonduval, és már untam, hogy mi ez a lap. 
Amit kaptam kérdést, hogy a játékos hív, félreállunk, és megkérdezi egy lap képességét. Vol’jonról volt szó, hogy működik pontosan, elveszti a faját stb., mondom nem, az marad ugyanúgy és emellett béka is.Másik meg, hogy kör eleji hatások. Aktiválódnak a lapok, majd kijátszik egy olyan lapot, ami Mendelődne még… és kérdés, hogy lehet-e. Mondom nem, mert oké, hogy kijátssza de már nem tud mendelődni, nem triggerődik a hatás. Ok, erre hívtak főbírót. Mondom oké, nem zavar.
Legalább Anton is dolgozott.
Szerencsére nem mondtam butaságot, így ez nem működött, bármennyire is szerette volna az emberke.Aztán volt egy kis „brainstorming”, reggel az volt a kérdés, mi volt jó a tegnapi napban, este meg az volt, hogy mondjak olyan dolgot, amit rosszul csináltam. Későn érkezve, megkérdezett utoljára Anton, és erre azt mondtam: Mindet.
Erre csak mosolyogtak a többiek. Ez után kaptunk 2 packhez boostereket, így Dmitryvel küzdöttem meg. Első bontásunknál nem volt kb semmim, Dmitry meg Firelandset és hozzá sok tűz elementált bontott, kisemmizett szó szerint.
Utána valahogy talpon maradtam és legyűrtem. 1 – 1, döntő: Bontottam Smoke Bombot, és annyira bejött az a lap, hogy 2 allym mellett csak hősömre jött, ami folyamatosan gyógyult. Így a gyógyulós párbajt megnyertem Smoke Bomb által.
Ezután „hazatévedtünk”, megint boroztunk és beszélgettünk a többiekkel, ünnepeltük, hogy Tomi 18. lett a versenyen, első DMF-jén szép helyezés (remélem ír majd beszámolót). - nap: Utolsó nap.Reggel korán visszaköltöztem Balázsékhoz, mert csak 2 napra volt szállásom. Nem gond, tetszett az apartmant. Elmentünk a helyszínhez, gyönyörködtünk a tengerben. Top16 küzdelem, és Anton mondta, hogy menjek én is. Figyeltem a draftot, majd az első menetben egy olasz – német összecsapást néztem végig, mint asztalbíró. Ilyenkor nézni kell a játékosok erőforrás lerakásait, sebzést és a kézben lévő lapokat. Itt az olasz jófej volt, meg hamar lenyomták az egészet. 2 – 1re a német nyert (aki nyert Tomi ellen is az első körben előző nap). Itt volt egy kérdés, amire nem emlékszem, apró kérdés volt. Meg kértem token lapokat Antontól, hogy ne kockával jelöljék, mert engem zavar, meg lehet az ellenfél nem számol vele, így mindkét játékoshoz kértem. Ezután lógtam, mentem bírói tesztet írni, meg ilyesmi.
Utána újra top16 küzdelemben találtam magam, ezúttal most az elődöntőben kellett asztalbírónak lennem, Olvier vs Duncan összecsapást néztem végig. Érdekes meccs volt, DK vs Pap, és a pap kidekkelésre ment, mert draftolt Boundless Shadowst. Első körben Olvert meg is lepte ezzel a lappal, mondta 1 kör, és nyer. 2. játszmában nyert Oliver, jött a visszakeverős küldetése. Utolsóban megint megkapta az angoltól a kidekkelést. Érdekes párbaj volt, jó volt nézni.Utána már játszottam szinte, meg üzleteltem, mert nem volt sok dolgunk. Na de, egy dolgot még csináltam, az utolsó körbe bekapcsolódtam a 2 pack versenyen, és néztem Krisztián vs Marcin meccsét, reménykedtem, hogy Krisz nyer… de sajnos a lengyel kifogta a jó napot.
Na ezek után tényleg nem történt semmi izgalmas. Korán elmehettünk, így várost néztünk, ettünk, boroztunk és söröztünk. És játszottunk frissen bontottat 4-n, meg 2 pack 2 headed ogre-t. Iso’rathtal sikerült nyernem a végén, átalakult és lecsápoltam Tomit.
Aztán ment a csevegés, hajnali 3-kor dőlés (itt megemlítem, hogy Timi beugrott az ágyunkhoz, és egy deszka ki is esett onnan.
Tomi megpróbálta visszatenni, de nem lehetett hajlítani, mentem én is, majd meglestem, hogy a tartó hogyan van rögzítve. Csavarozni lehetett, elő a bicskát, és megcsináltuk, lehetett újra aludni
). Bírókkal most nem nagyon beszélgettem események után, elég rossz volt, hogy el voltunk szeparálva, remélem legközelebb már egyben lesz a csapat.
Hétfőn kelés. Reggeli. És 10hkor elindultunk, a parkoló házas emberke felismert, és már boldogan rám köszönt, megkérdezte hogy vagyok (pedig első nap kicsit gond volt a kommunikációval, mivel nem nagyon tudott angolul.
). Aztán hasítottunk haza, kómásan, néha felébredve ökörködtünk, mentünk és mentünk. Hajnalban haza is értünk, mindenki bezúgott a saját ágyába, és azóta benneteket boldogítunk.
Képek a túráról:
http://www.facebook.com/media/set/?set=a.3063302073220.2134313.1583535719&type=1&l=7138b9b504
Gratulálok a magyaroknak még egyszer, köszönöm ezt a hétvégét, és szerintem legközelebbi állomás Madrid lesz.
Szép napot mindenkinek!
2 hozzászólás
Hozzászólás írása
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Hozzászólás írása
Be kell jelentkezned hozzászólás íráshoz.



Áh nem írok beszámolót, már mindent elfelejtettem
Kb csak a két emlékezetes meccs van meg a holland meg az olasz
Köszi a beszámolót, nagyon szuper volt.