Champions of the Black Flame rejtelmei
Sziasztok!
Többször felmerült a kérdés, hogy mi ez a Champion of the Black Flame projekt. Gondoltam eljött az ideje, hogy ne csak egyenként, hanem globálisan is elmondjam, mit takar pontosan.
A Champion of the Black Flame (CotBF) nem más, mint olyan önkéntesek csoportja, akik elvállalták, hogy segítik a Cryptozoic (CZE) munkáját.
Ezt a programot maga a CZE hozta létre, hogy nyomon tudja követni a helyi közösségeket, helyi boltokat, stb.
Igyekeznek kielégíteni minden igényt, kérdésekre válaszolni, információt szolgáltatni nekik.
És így kerülnek képbe a CotBF tagok. Mivel a CZE nem tud minden országban, és városban embert alkalmazni, hogy ezt a feladatkört teljesítse, ezért elkezdett önkénteseket toborozni.
Hogyan lehet jelentkezni?
Egyszerű, van egy link, ahol regisztrálni kell, és egy tesztet kell kitölteni. Mivel elég régen csináltam meg a tesztet (kb. 2 éve), így nem nagyon emlékszem a kérdésekre, de olyanokra irányul, hogy miért szeretnél csatlakozni, mit tettél eddig a játékért, stb.
Ezután elbírálják a jelentkezésedet, és ha megfelelsz nekik, akkor már bent is vagy a csoportban.
Mit kell tennünk ezután?
Először is, rá kell szánni pár percet a Volunteer kézi könyv elolvasáshoz, ugyanis ott minden választ megtalálunk, ami felmerülhet ezzel kapcsolatban. Ha extra kérdés jut eszedbe, azt a külön, Volunteer fórumon felteheted.
De röviden a minimumok:
- havi egy versenyt kell szervezned és bíráskodnod
- havi jelentéseket írni (amire kíváncsiak, azt megírják fórumba)
- demóztatás, érdeklődők számára bemutatni ezt a csodás játékot
- boltlátogatás, rendezvényhelyszín látogatás, vagy éppen rendezvényeken való részvétel, stb.
- Többi az apró dolog, azt a havi jelentés kérdései által meg tudod mik azok. Itt annyit fűznék hozzá, hogy mindenre figyelni kell (bolti eladások, játékosok véleménye, stb.)
- Illetve néha szokott lenni külön verseny, ami nem kötelező, de jobb, ha rész veszel ezeken, plusz pont, meg akár nyerhetsz is…
Ami általában kérdés szokott lenni, hogy ezért mit kapunk cserébe?
Negyedévente a CZE mindenkit megjutalmaz egy különleges foil lappal / lapokkal, illetve minden hónapban kihirdetik a hónap CotBF-jét, akinek jutalma mindig extra nyeremények, mint kulcstartó, tokok, stb. (nem volt még ebben részem, nem tudom, pontosan mit tartalmaz
). Természetesen az év Volunteerját is meg szokták hirdetni, mindkétszer amerikai nyert, remélem egyszer megéljük, hogy európai vagy más kontinensbeli fog nyerni. A nyerteseket mindig blog formájában megemlítik, így félig hírnevet kap és a helyi közösséget reklámozza.
Illetve ha van extra verseny, akkor ott is lehet nyerni, mint pl. a Facebook Contest verseny, ahol sikerült a legjobb 5-be bekerülni, és jutalmul 2 japán worldbreakeres lapot kaptam (véletlenszerűen lettek kisorsolva).
De volt, hogy képet kellett feltölteni, és amelyik a legviccesebb, vagy legjobbnak vélték, akkor egy loot kóddal jutalmazták. Vagy a nagy hagyományú Chase the Can Charity eseményre lehet jelentkezni, amire kapunk díjazást, és ha tetszik nekik a beszámolód, akkor megemlítenek téged a blogban (pl. Törptárnában tartottam meg ezt a versenyt, és egy képet felraktak a blogba, plusz megemlítettek minket), és itt a reklám volt a jutalom (plusz dolgot nem kaptunk). Mindig változik.
Illetve az anyagiaktól eltekintve, ami a legfontosabb, hogy elsősorban itt tudunk meg információkat, fontos infókat a cégtől. És előfordul, hogy extra bemutatott lapot kapunk, amit a közösségnek megmutathatunk a laplista megjelenése előtt. Itt megbeszélhetjük külön fórumon a problémákat, tanácsot kérhetünk stb. Itt egy olyan közösség jött létre, ahol mindenki azon van, hogy segítsenek egymásnak, és nem csak a saját közösségüket, de a másét is valamelyest segítik.
Kiknek érdemes jelentkezni?
Elsősorban azoknak javaslom, akik nagyon szeretik ezt a játékot, és képesek sok időt feláldozni. Nem egy leányálom dolog, bármennyire is annak tűnik. Akik most benne vannak, mint időt és energiát fektetnek be, hogy a közösségük fejlődjön, és anyagiak nélkül megteszik. Az csak plusz motiváció, ha gondolnak rájuk, és levél kísérletével megköszönik a befektetett munkát.
Azok, akik eddig a plusz lapokért jelentkeztek, azok mind hamar kiestek a programból, elég sok „retired” önkéntes van a listán.
Szóval még egyszer, azoknak javaslom, akik képesek időt és energiát belefektetni a közösség építésbe, népszerűsíteni a játékot.
Ha ezek után felkeltette az érdeklődésedet, akkor ez ügyben írhatsz nekem nyugodtan vagy Iceage alias Csík Jánosnak (ugyanis jelenleg mi ketten vagyunk CotBF-ek Magyarországon). Amit tudni kell a mostani jelentkezésekről. Mostanában lassabban ment a visszaigazolás, de ezt kijavították, és gyorsabban megy a válaszadás.
És új kritériumok vannak:
- Ne jelentkezz olyan bolttal, ahol már van CotBF (ez ügyben érdemes velünk felvenni a kapcsolatot, hogy ezt elkerüljük)
- Muszáj szervezői állapottal rendelkezned
- Olyan boltnál lenni, ami kap BG kitet
- És legalább egy versenyt felvinni a CZE honlapra, és azt lejelenteni
Remélem ezzel kicsit eloszlattam a felhőket, és esetleg új magyar CotBF-eket toborozni.
Szép napot kívánok minden kedves olvasónak és játékosnak!
Haarkon alias Arató Zoltán (Champion of the Black Flame #24)
Hozzászólás írása
Be kell jelentkezned hozzászólás íráshoz.


